Majdnem kényszerítve érzem magam erről beszélni, és talán jobb is lesz, ha azt a néhány gondolatot, amelyek állandóan megjelennek egy bizonyos állapotban, elmondom. A nyugati és más, leginkább keleti társadalmak üdvös és gyümölcsöző összevetésével kezdődik, tények, konkrét tárgyi, azaz apriori írottak - nélkül, idézetszerűségekre való hivatkozásokból, egy amolyan társalgási oktatás-, kioktatás-féle beszélgetésbe csap át, ami beszélgetésnek nevetséges, mert tulajdonképpen egy monológ, de hasznos és érdekes lehet, ha leírva találkozik vele az ember. Az írottak sokkal védtelenebbek, ki vannak szolgáltatva az olvasónak, akiből, valamilyen gondolatok, ha érintik őt, biztos kihozzák a kritikust. Ami a mondanivalót illeti, ugyanez a helyzet, belőlem is egy elhangzott állítás váltotta ki a gondolatmenetet, s ami akkor csupán egy cáfolatnak hangzott valójában hosszú, és sokszor felmerülő, de nagyon szétszórt elmélkedéseknek ad most formát.
Tehát vannak bizonyos állítások, melyek közkedveltségüknél fogva forognak fent, s a társalgási etika, vagy egyáltalán az emberi udvariasság valahogy axiómáknak tekinti, azaz inkább, elhangzásukat, már önmagában, egy olyan ember szájába adja, hogy illetlenség kérdő tekintettel eredetüket, bizonyításukat firtatni. A dogmák szerepe a teológusi értelmezések során nyilvánvalóan akkor is érvényesül, amikor, más lehetőségek híján, az eltérőnek tartott civilizációk kerülnek egy-egy érdeklődés középpontjába, s azok ilyen vagy olyan minősítésének tárgyalása során azok karakterisztikusságai kerülnek párhuzamosan egymás mellé. A térben egymástól távol eső emberi társadalmak szerkezete, azok kialakulásai, időbeni változásai, amennyire lehetséges, dokumentálva vannak bizonyos törvényszerűségek mentén, és szükségszerűen, hiszen ezek jóval többek, mint egyszerű leírásai a tér bizonyos szerveződésének. Inkább a leírtak értelmezése, semmint maga a leírás, módszertanilag, de csak, mint összehasonlító elemei jelenhetnek meg a köztudatban a száraz, tényekből álló antropológiai, vagy teozófiai, antropozófiai kutatásoknak. De hát pont így válik élővé, szokás szerint, tények, megállapítások, értelmezések kerülnek elő, olyan témák leírására, amelyekhez, mivel hiányzik, nincs semmilyen megfelelő fogalom.
A mi szempontunkból tekintve érthető, hogy a keleti mentalitást másnak tartjuk, mint amilyen az, amiben, és ami szerint élünk, és sajnos helytelenül, annak jellemzésére néha elegendőnek bizonyul egy átlagos nyugati ember számára, ha a vallás fontosságát, vagy annak egy nagyon általánosított formájából leszűrt rendszert tekint alapnak. Valójában csupán helyi viszonyokra lehet ezt kivetíteni, mivel ez egy kép saját magáról a jellemzőről.
A keleti nihilizmus, fatalizmus, emberi tulajdonságokként, bizonyos kontextusban, helyhez kötötten jelennek meg, és többnyire úgy, mint a társadalomban markánsan megnyilvánuló vallás hatása, vagy legalábbis ennek a ténynek a felismerése jelentkezik abban, hogy emberekre, azok közösségére ezt a jellemzést használják. Ám ezen túl is érvényesnek tűnik ez a keleti világról, legalábbis annak egy részéről, ha a bennünk élő képet tekintve, az értékek hagyományos, nyugatinak tekintett értelmezése szerint, teljesen más rangsorolása a társadalmi szerkezetet, az érzékelhető állapotokat egy magán jóval aluli szintre helyezi. Az erre használt kifejezések közül az egyik legtalálóbb az lenne, amelyik egy állandó változásra való képességet állít szembe azzal, amit fejlődésképtelenségnek sorolnak be. A történeti leírások, az időbeni kiterjedés megfigyelése azonban valahogy hiányzik a jelenkori megfigyelők megállapításából, amikor a két kultúra közti különbségeket egy találó jellemzésre szeretné építeni. Elfogadható ez a módszer akkor, ha egy konkrétan és jól körülírható jelenségre, egyénre használjuk, amit alaposan megismerhettünk, és át is látunk kellőképpen, de még ekkor is a jellemzés pontosságának rovására megy, az hogy valójában egy ember szellemi szférájába, annak kategória rendszerébe nehezen illeszthető be egy másik egyén komplexitása. Egyébként egyes keleti filozófiák, gondolkodásmódok nagyon összetettek, még akkor is, ha egyszerűek, kőkemény szellemi munkát jelentenek, melyben a törekvés egy célra igen meghatározó. Az lehet, hogy egy emberi közösség egyes egyéneire jellemző az, hogy nem sokat tesznek céljaik megvalósítására, de hiba lenne ezt kivetíteni egy szélesebb rétegre, főleg akkor, ha annak más tagjai olyan szellemi út bejárására vállalkoznak, ami még a teljesítményorientált nyugatiak számára sem valósítható meg. És pont ezért nevetséges baklövés, vagy számít elhamarkodottnak, ha nem vizsgálunk meg egy kérdést. Ami azonban ránk, nyugatiakra jellemző: gondolkodás helyett, készen vett megállapításokkal vetjük össze a mi fejlődésre hivatott kultúránkat, egy olyan világgal, aminek nemcsak egyes elemeit sem ismerjük jól, hanem eleve képtelenek vagyunk azt, teljességében látni.
Tehát vannak bizonyos állítások, melyek közkedveltségüknél fogva forognak fent, s a társalgási etika, vagy egyáltalán az emberi udvariasság valahogy axiómáknak tekinti, azaz inkább, elhangzásukat, már önmagában, egy olyan ember szájába adja, hogy illetlenség kérdő tekintettel eredetüket, bizonyításukat firtatni. A dogmák szerepe a teológusi értelmezések során nyilvánvalóan akkor is érvényesül, amikor, más lehetőségek híján, az eltérőnek tartott civilizációk kerülnek egy-egy érdeklődés középpontjába, s azok ilyen vagy olyan minősítésének tárgyalása során azok karakterisztikusságai kerülnek párhuzamosan egymás mellé. A térben egymástól távol eső emberi társadalmak szerkezete, azok kialakulásai, időbeni változásai, amennyire lehetséges, dokumentálva vannak bizonyos törvényszerűségek mentén, és szükségszerűen, hiszen ezek jóval többek, mint egyszerű leírásai a tér bizonyos szerveződésének. Inkább a leírtak értelmezése, semmint maga a leírás, módszertanilag, de csak, mint összehasonlító elemei jelenhetnek meg a köztudatban a száraz, tényekből álló antropológiai, vagy teozófiai, antropozófiai kutatásoknak. De hát pont így válik élővé, szokás szerint, tények, megállapítások, értelmezések kerülnek elő, olyan témák leírására, amelyekhez, mivel hiányzik, nincs semmilyen megfelelő fogalom.
A mi szempontunkból tekintve érthető, hogy a keleti mentalitást másnak tartjuk, mint amilyen az, amiben, és ami szerint élünk, és sajnos helytelenül, annak jellemzésére néha elegendőnek bizonyul egy átlagos nyugati ember számára, ha a vallás fontosságát, vagy annak egy nagyon általánosított formájából leszűrt rendszert tekint alapnak. Valójában csupán helyi viszonyokra lehet ezt kivetíteni, mivel ez egy kép saját magáról a jellemzőről.
A keleti nihilizmus, fatalizmus, emberi tulajdonságokként, bizonyos kontextusban, helyhez kötötten jelennek meg, és többnyire úgy, mint a társadalomban markánsan megnyilvánuló vallás hatása, vagy legalábbis ennek a ténynek a felismerése jelentkezik abban, hogy emberekre, azok közösségére ezt a jellemzést használják. Ám ezen túl is érvényesnek tűnik ez a keleti világról, legalábbis annak egy részéről, ha a bennünk élő képet tekintve, az értékek hagyományos, nyugatinak tekintett értelmezése szerint, teljesen más rangsorolása a társadalmi szerkezetet, az érzékelhető állapotokat egy magán jóval aluli szintre helyezi. Az erre használt kifejezések közül az egyik legtalálóbb az lenne, amelyik egy állandó változásra való képességet állít szembe azzal, amit fejlődésképtelenségnek sorolnak be. A történeti leírások, az időbeni kiterjedés megfigyelése azonban valahogy hiányzik a jelenkori megfigyelők megállapításából, amikor a két kultúra közti különbségeket egy találó jellemzésre szeretné építeni. Elfogadható ez a módszer akkor, ha egy konkrétan és jól körülírható jelenségre, egyénre használjuk, amit alaposan megismerhettünk, és át is látunk kellőképpen, de még ekkor is a jellemzés pontosságának rovására megy, az hogy valójában egy ember szellemi szférájába, annak kategória rendszerébe nehezen illeszthető be egy másik egyén komplexitása. Egyébként egyes keleti filozófiák, gondolkodásmódok nagyon összetettek, még akkor is, ha egyszerűek, kőkemény szellemi munkát jelentenek, melyben a törekvés egy célra igen meghatározó. Az lehet, hogy egy emberi közösség egyes egyéneire jellemző az, hogy nem sokat tesznek céljaik megvalósítására, de hiba lenne ezt kivetíteni egy szélesebb rétegre, főleg akkor, ha annak más tagjai olyan szellemi út bejárására vállalkoznak, ami még a teljesítményorientált nyugatiak számára sem valósítható meg. És pont ezért nevetséges baklövés, vagy számít elhamarkodottnak, ha nem vizsgálunk meg egy kérdést. Ami azonban ránk, nyugatiakra jellemző: gondolkodás helyett, készen vett megállapításokkal vetjük össze a mi fejlődésre hivatott kultúránkat, egy olyan világgal, aminek nemcsak egyes elemeit sem ismerjük jól, hanem eleve képtelenek vagyunk azt, teljességében látni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése