Új játszóterünk, bár már régi, hiszen sok ideje fenik eszüket ezen a periférián levő kisebbségnek dolgain. A nemesi szerepbe lassan beletanuló, amúgy az életuntságba belefásult meddő réteg a következő évekre egy biztosabb és jobban jövedelmező kérdést sajátított ki. Ez, - a befolyásos üzleti politikusok és a szakmai értelmiség között hányódó réteg, - egyre markánsabban jelentkezik, és egyre masszívabb hegyként szigeteli el egymástól az előbbi két réteget.
Gyerekességüket alá a produkáló képességük támasztja, a meddő eszmefuttatások, vagy nyílt vitáik a társadalmi analfabetizmus szintjén torkollnak egyfajta orgazmusba, amelynek mély- és csúcspontjai egyaránt szárazak és eleve az óvatos védekezés jegyében válnak terméketlenné.
A probléma körvonalai, avagy annak alkotóelemét képező részletkérdései bizonyos szakmák művelői számára jelenteni fognak mindig egy fehér területeket tartalmazó, ám nem az elvontságuk miatt végtelenített kérdéskört, hanem mert egy létező emberi közösség bonyolódott bele a felelőtlenül feltálalt jogi, szociológiai, szociálpszichológiai problémákba. Mivel nemcsak az adat kevés, hanem a fizikai felmérések is távol állnak az elméleti vitákba keveredett, autonómia-játékot játszó rétegtől, ennek viszonylagos labilitása jelenti a biztos támaszpontot, arra az esetre, ha fölényüket kijátszó társadalomtudósok, vagy az ilyen téren képzett réteg felvállalva ennek tanulmányozását, veszélyforrásként az illékony porondra lépne.
Az indiánromantika foszlik szét egy olyan ember szemében, aki elmerészkedett egy rezervátumba. Vagy amikor a játszótéren, a halál komoly tevékenységbe merülő, büszke szülők arca, riad meg a betolakodó nagyok láttán. Kinőni senki sem akar, felnőni sem, a puha gyerekesség szép fejezetei örök időre megváltott bérletes előadássá válnak, a klub nyugdíjas tagjai számára ez egy olyan szép játék, hogy a könnybe lábadt szemek már őket motiválják a folytatásra, s csepegős szeretetük kitágul az éterben, annak minden sarkába, zugába eljut, s mint a porosodó karácsonyfadíszeket nyáron, ha rábukkanunk, valahogy akkor sincs kedvünk eldobni, ha tudjuk, hogy pótolhatóak.
Persze, minderre szükségünk van. Hiszen, ha nem így lenne, akkor nem teremtettük volna meg így, ilyen formában, s talán, valahol ez törvényszerű is, a közösség, a társadalom korának sajátossága ez a merész és elvont magyarázatok kora, mentesen minden tartalomtól, csupán edzőpálya, az eljövendő vesztesek és győztesek kiképzőbázisa, csupán ennyi.
Gyerekességüket alá a produkáló képességük támasztja, a meddő eszmefuttatások, vagy nyílt vitáik a társadalmi analfabetizmus szintjén torkollnak egyfajta orgazmusba, amelynek mély- és csúcspontjai egyaránt szárazak és eleve az óvatos védekezés jegyében válnak terméketlenné.
A probléma körvonalai, avagy annak alkotóelemét képező részletkérdései bizonyos szakmák művelői számára jelenteni fognak mindig egy fehér területeket tartalmazó, ám nem az elvontságuk miatt végtelenített kérdéskört, hanem mert egy létező emberi közösség bonyolódott bele a felelőtlenül feltálalt jogi, szociológiai, szociálpszichológiai problémákba. Mivel nemcsak az adat kevés, hanem a fizikai felmérések is távol állnak az elméleti vitákba keveredett, autonómia-játékot játszó rétegtől, ennek viszonylagos labilitása jelenti a biztos támaszpontot, arra az esetre, ha fölényüket kijátszó társadalomtudósok, vagy az ilyen téren képzett réteg felvállalva ennek tanulmányozását, veszélyforrásként az illékony porondra lépne.
Az indiánromantika foszlik szét egy olyan ember szemében, aki elmerészkedett egy rezervátumba. Vagy amikor a játszótéren, a halál komoly tevékenységbe merülő, büszke szülők arca, riad meg a betolakodó nagyok láttán. Kinőni senki sem akar, felnőni sem, a puha gyerekesség szép fejezetei örök időre megváltott bérletes előadássá válnak, a klub nyugdíjas tagjai számára ez egy olyan szép játék, hogy a könnybe lábadt szemek már őket motiválják a folytatásra, s csepegős szeretetük kitágul az éterben, annak minden sarkába, zugába eljut, s mint a porosodó karácsonyfadíszeket nyáron, ha rábukkanunk, valahogy akkor sincs kedvünk eldobni, ha tudjuk, hogy pótolhatóak.
Persze, minderre szükségünk van. Hiszen, ha nem így lenne, akkor nem teremtettük volna meg így, ilyen formában, s talán, valahol ez törvényszerű is, a közösség, a társadalom korának sajátossága ez a merész és elvont magyarázatok kora, mentesen minden tartalomtól, csupán edzőpálya, az eljövendő vesztesek és győztesek kiképzőbázisa, csupán ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése