Individuális autonómia

Új játszóterünk, bár már régi, hiszen sok ideje fenik eszüket ezen a periférián levő kisebbségnek dolgain. A nemesi szerepbe lassan beletanuló, amúgy az életuntságba belefásult meddő réteg a következő évekre egy biztosabb és jobban jövedelmező kérdést sajátított ki. Ez, - a befolyásos üzleti politikusok és a szakmai értelmiség között hányódó réteg, - egyre markánsabban jelentkezik, és egyre masszívabb hegyként szigeteli el egymástól az előbbi két réteget.
Gyerekességüket alá a produkáló képességük támasztja, a meddő eszmefuttatások, vagy nyílt vitáik a társadalmi analfabetizmus szintjén torkollnak egyfajta orgazmusba, amelynek mély- és csúcspontjai egyaránt szárazak és eleve az óvatos védekezés jegyében válnak terméketlenné.
A probléma körvonalai, avagy annak alkotóelemét képező részletkérdései bizonyos szakmák művelői számára jelenteni fognak mindig egy fehér területeket tartalmazó, ám nem az elvontságuk miatt végtelenített kérdéskört, hanem mert egy létező emberi közösség bonyolódott bele a felelőtlenül feltálalt jogi, szociológiai, szociálpszichológiai problémákba. Mivel nemcsak az adat kevés, hanem a fizikai felmérések is távol állnak az elméleti vitákba keveredett, autonómia-játékot játszó rétegtől, ennek viszonylagos labilitása jelenti a biztos támaszpontot, arra az esetre, ha fölényüket kijátszó társadalomtudósok, vagy az ilyen téren képzett réteg felvállalva ennek tanulmányozását, veszélyforrásként az illékony porondra lépne.
Az indiánromantika foszlik szét egy olyan ember szemében, aki elmerészkedett egy rezervátumba. Vagy amikor a játszótéren, a halál komoly tevékenységbe merülő, büszke szülők arca, riad meg a betolakodó nagyok láttán. Kinőni senki sem akar, felnőni sem, a puha gyerekesség szép fejezetei örök időre megváltott bérletes előadássá válnak, a klub nyugdíjas tagjai számára ez egy olyan szép játék, hogy a könnybe lábadt szemek már őket motiválják a folytatásra, s csepegős szeretetük kitágul az éterben, annak minden sarkába, zugába eljut, s mint a porosodó karácsonyfadíszeket nyáron, ha rábukkanunk, valahogy akkor sincs kedvünk eldobni, ha tudjuk, hogy pótolhatóak.
Persze, minderre szükségünk van. Hiszen, ha nem így lenne, akkor nem teremtettük volna meg így, ilyen formában, s talán, valahol ez törvényszerű is, a közösség, a társadalom korának sajátossága ez a merész és elvont magyarázatok kora, mentesen minden tartalomtól, csupán edzőpálya, az eljövendő vesztesek és győztesek kiképzőbázisa, csupán ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Objektív és szubjektív.


Az elme működésének biofizikáját, biokémiáját meg lehet ismerni, mindkét tudományterület rendelkezik a megfelelő fogalmakkal, ahhoz hogy különböző jelenségeket leírjanak. A gondolkodás pszichológiájának értelmezése már nem annyira egyértelmű. Annak örökölt vagy tanult elemeit sem lehet egyszerűen elválasztani, hatásmechanizmusukat külön-külön tanulmányozásra körülhatárolni. Az elme tanulmányozása kénytelen nélkülözni a létező szakszavakat.
A szubjektív megfigyelések szerint az elmének nyilvánított ego egy keveréke az érzékszerveken beáradó információnak, és az azokat feldolgozó, többnyire megtanult kategóriarendszereknek. Ez egy kompakt kép, melyet a tudatalattiból, az ösztönök és az indulatok szintjéről származó energiák festenek át, határoznak meg. Az energia áramlása nem egyirányú, a hatás a külvilág és a belső között nyilván kölcsönös. Eddig minden egyértelmű.
Azonban az elme működésének tanulmányozása és megismerése után felmerül egy belső, sokkal egyetemesebb energia létének feltételezése, a prana. Apriori elfogadva ezt, mint az én-tudatnak a forrását, el lehet kezdeni foglalkozni az emberi egyén elméjének tanulmányozásával, a feltámadó gondolatok keletkezésével, azok származásával. Mint egy illúziónak nyilvánítva, önmagukban nem is számítanának, ha valójában nem határoznák meg valamilyen szinten az emberi lét egy bizonyos formáját. Az elme alapvetően egy csapongó, állandóan változó egysége a létnek, amit a legalsóbb szinten különböző kategóriarendszerek elsajátításával lehet leszabályozni. Ez a folyamat minél erősebb, a későbbiekben annál inkább egyértelmű lesz az illető egyén helye és pozíciója.
Az elme fegyelmezése után lehet könnyen vizsgálni a csapongó gondolatok eredetét, s azok közül, magasabb kritériumok szerint kiszűrni a lehető legracionálisabbakat, megtisztítani az elmét. A tiszta tudat erejével válik közömbössé majd a világ és az elme, s nyílik meg arra a lehetőség, hogy függetlenné váljon az ember mindentől, ami nem állandó.
Az elmének az uralására szolgáló módszereket mindig a meghatározott sorrendben lehet alkalmazni. A nagyon erős gyakorlatokat nemcsak fölösleges egy alsóbb szinten alkalmazni, hanem előnytelen is olyan szempontból, hogy az esetleg még fegyelmezetlen elme természete is sokkal erősebb lesz, a gyakorlatok által.