Szemét-ügy

Túlságosan sok szemetet termelnek az európaiak. A Nápoly mellett tornyosuló szeméthalmok már nemcsak a helyiek számára jelentenek megoldatlan problémát, a hulladék ügye továbbgyűrűzik, s az egész unió szintjén kezdenek kényelmetlenné válni a hasonló jelenségek. Az egész kontinensre kiterjedő hulladék problémája látványosan jelentkezik a közösség azon országaiban, amelyek nem rendelkeznek egy átfogó hulladék újrahasznosítási stratégiával. Így a szemét indul vándorútra, s a nápolyiak mintegy napi 700 t eltakarítandó hulladékát a német hatóságok veszik kézbe, s az Hamburgban, a város három hulladékhamvasztó központjában talál végső nyugalomra, írja az International Herald Tribune.

Számunkra az öröm korai (lenne). Még ha valamelyik kedves szomszédunk, vagy jóakarónk fel is vállalná, hogy keblére öleli a sok piszkunkat, az esélyünket, hogy precíz következetességgel felpakoljuk és postára adjuk felhalmozott lomjainkat, nagyban meghiúsítja az a tény, hogy itt a hulladék nem halomban áll, mint a Vezúv tövében, hanem az szép egyenletességgel szétszórva, hegyen, völgyön, patakmederben gyönyörködteti érzékszerveinket.
Bejegyezte: Nincsenek megjegyzések:

Kutyus


Tegnap este mentünk ki a boltba kenyérért, s útközben nézzük, az utcán állnak vagy ketten, tanácskoznak nagyban, s a bokor alatt fekszik egy nagy kutya. Szegény csak feküdt, néha csóválta a farkat, de nem akart mozdulni semerre. Az egyik néző, egy kedves hölgy hívta az állatorvost, de amíg kijött, már azért annyi látszott, hogy olyan nagyon nagy baja nem lehet, mert a lábait tudta mozgatni. Az orvos is megnézte, mondta, hogy a hátát, talán a gerincét üthette meg, úgy nézte, hogy törés nincs. De a probléma az volt, hogy ott, az utcán nem lehetett hagyni, szegény állatnak sem gazdája, sem otthona nem volt. A gyerekek persze rögtön megjelentek a kutya körül, s mondták, hogy ott a környéken már láttak többször is, egy bokorban lakott, de akkor még nem volt semmilyen baja.
Úgyhogy ott álltunk egy jó páran a kutya korul, s nem tudtuk, mi legyen vele. Végül felajánlottam, hogy vigyük fel hozzam. Leterítettünk egy rossz kabátot a földre rátettük a kutyust, betettük mindenestül az állatorvos kocsijának a csomagtartójába, s felvittük haza hozzám. Otthon már egész virgonc lett, sántított erősen, de jól jött-ment a lakásban. Kapott egy pokrócot, hogy azon feküdjön, s pihenjen, egy kicsi vizet. Persze állandóan jött oda hozzánk, ült le, csóválta a farkát és nézett nagy hálás szemekkel. Annyira csendes és barátságos, nagy kutya, egészen olyan, mint egy malamut, csak a feje juhászkutya fej. Nagy bozontos farka van, Katinak az tetszett a legjobban, ahogy csóválta.
Most épp felhívott a tegnapi hölgy, aki hívta az állatorvost, érdeklődött, mi van a kutyussal. Mondtam neki, mennyire jól viselkedett az éjszaka, csak az a probléma, hogy reggel eljöttem a munkába, s otthon kellett hagyni egyedül. A hölgy megszervezte, hogy majd délután vigyük még el egyszer az orvoshoz egy alaposabb vizsgalatra, remélem nem derül ki semmi komolyabb....
Aztán ilyenkor persze az ember állandóan gondolkozik, mit tehet, s mindinkább úgy néz ki, ha nem kerül meg a gazdája, be fogjuk fogadni, s ott fog lakni nálunk.

Bejegyezte: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Objektív és szubjektív.


Az elme működésének biofizikáját, biokémiáját meg lehet ismerni, mindkét tudományterület rendelkezik a megfelelő fogalmakkal, ahhoz hogy különböző jelenségeket leírjanak. A gondolkodás pszichológiájának értelmezése már nem annyira egyértelmű. Annak örökölt vagy tanult elemeit sem lehet egyszerűen elválasztani, hatásmechanizmusukat külön-külön tanulmányozásra körülhatárolni. Az elme tanulmányozása kénytelen nélkülözni a létező szakszavakat.
A szubjektív megfigyelések szerint az elmének nyilvánított ego egy keveréke az érzékszerveken beáradó információnak, és az azokat feldolgozó, többnyire megtanult kategóriarendszereknek. Ez egy kompakt kép, melyet a tudatalattiból, az ösztönök és az indulatok szintjéről származó energiák festenek át, határoznak meg. Az energia áramlása nem egyirányú, a hatás a külvilág és a belső között nyilván kölcsönös. Eddig minden egyértelmű.
Azonban az elme működésének tanulmányozása és megismerése után felmerül egy belső, sokkal egyetemesebb energia létének feltételezése, a prana. Apriori elfogadva ezt, mint az én-tudatnak a forrását, el lehet kezdeni foglalkozni az emberi egyén elméjének tanulmányozásával, a feltámadó gondolatok keletkezésével, azok származásával. Mint egy illúziónak nyilvánítva, önmagukban nem is számítanának, ha valójában nem határoznák meg valamilyen szinten az emberi lét egy bizonyos formáját. Az elme alapvetően egy csapongó, állandóan változó egysége a létnek, amit a legalsóbb szinten különböző kategóriarendszerek elsajátításával lehet leszabályozni. Ez a folyamat minél erősebb, a későbbiekben annál inkább egyértelmű lesz az illető egyén helye és pozíciója.
Az elme fegyelmezése után lehet könnyen vizsgálni a csapongó gondolatok eredetét, s azok közül, magasabb kritériumok szerint kiszűrni a lehető legracionálisabbakat, megtisztítani az elmét. A tiszta tudat erejével válik közömbössé majd a világ és az elme, s nyílik meg arra a lehetőség, hogy függetlenné váljon az ember mindentől, ami nem állandó.
Az elmének az uralására szolgáló módszereket mindig a meghatározott sorrendben lehet alkalmazni. A nagyon erős gyakorlatokat nemcsak fölösleges egy alsóbb szinten alkalmazni, hanem előnytelen is olyan szempontból, hogy az esetleg még fegyelmezetlen elme természete is sokkal erősebb lesz, a gyakorlatok által.