Sztrájk

Interjú magamban, amikor megálltunk Madéfalván.
A nénike: - Nem mondta a kalauz? Sztrájk.
Szállingózik ki a nép az út szélére. Egyszer halljuk a mozdony felpörgő hangját.
Tanácstalanok vagyunk: egyesek futnak vissza.
S a vasutasok az árnyékból röhögnek.
:O

A hangosbemondó legfeljebb csak bennem mondja: - Szívás.
Pedig vártam volna egy tájékoztatást, vagy netán a társaság bocsánatkérését. A késésért és a kellemetlenségért.
Ehelyett szívatnak.
Az állam őket, ők minket. A fizetésükért, az elbocsátások ellen mozdult meg a társaság, amelynek a szolgáltatása köztudottan alacsony színvonalú: kosz, bűz, arrogancia. Felhívták a figyelmünket arra, hogy a társaság vezetése eddig még nem tudott kinevelni egy olyan alkalmazotti gárdát, amelyik ilyen esetben is normálisan állja meg a helyét. S ha stratégiájukról kérdezném a vezetőket: húsz év alatt kikristályosodott sablondumák. Poros szavak.
Szívás.

Ne állj meg Papuskánk!!!

„Világos, hogy sok tanárnak semmi keresnivalója a tanügyben - jelentette ki a közszolgálati rádióban Traian Băsescu államfő. Véleménye szerint a pedagógusok gyenge képesítésének súlyos és látható következményei vannak: helyesen írni nem tudó diákok kerülnek ki a középiskolából.”

... olvasom egy portálon
Világos, hogy sok diáknak semmi keresnivalója ebben a formában a tanügyben - jelentetthette volna ki a közszolgálati rádióban Traian Băsescu államfő. Mert véleményem szerint a pedagógusok gyenge eredményének súlyos és látható oka: helyesen írni nem tudó diákok kerülnek be a középiskolába.

… vagy kerülnek be majd a hivatalokba, lesznek tisztviselők vagy politikusok. Nem beszélve azokról, akik a kommunista időszakban szerzett okosságaikkal rothasztják már legalább húsz éve a levegőt….

… és tudod, - egy kicsit igazad van. Tényleg vannak problémák.
Csakhogy,… ezt azok fogják megoldani, - feltéve, ha lehetőségük lenne rá, - akik benne vannak. Akik csinálják.

az illuzórikus egónak
(az értelmes és az érzéketlen lét közötti)
rejtélyes megjelenése
képezi minden baj gyökerét

Hozzáillesztve egy névrokonomat érintő harchoz. (Bár ennek az ügynek – nyilván - csak egy része ért el hozzám.)
Egyszer, még rég, elejtettem egy megjegyzést valami stimulálószerek ellen, épp akkor, amikor itt voltak nálunk ………..….-i barátaim.
- Nektek nincs drogkultúrátok – mondta erre.
- Nekünk? – néztem sandán. – Pont az hiányozna még.
- Nem. Nem az a baj, hogy itt „még nem csinálják”. Hanem az, hogy nem tudjátok, hogyan viselkedjetek „azokkal”...
Megtanulni viselkedni. Megtanulni elviselni.
de kit? ki viseljen el kit?
én őt ő engemet
én magamat
az ember magamagát
tanulhatja így meg

Kéreg

Kövek

Görgényi-havasok

csak épp sztrájk ne...

"Módosítani fogják a nyugdíjak és a fizetések halmozását tiltó jogszabályt
(…) A törvény ellen több szakszervezet is tiltakozott, ugyanis a jogszabály több mint 6000 nyugdíjas tanárt, több ezer egészségügyi alkalmazottat és sok elismert művészt is érint. Ha ők a nyugdíj mellett döntenek, akkor az oktatási és az egészségügyi rendszer is instabillá válik. (erdély fm)"
Így stabil a tanügy, az biztos…
A szakszervezetek, azon kívül, hogy busás járulékokat élveznek, épkézláb ötletekkel ritkán rukkolnak elő. Most is: kecsegtették a tanerőket egy horribilis fizetésemeléssel, egy olyan időben, amikor lehetne azt másra is költeni.
Szerintem:
Igen jól jönnének például a tanügybe az olyan szakemberek, akik a problémás gyerekekből is ki tudnának hozni egy nagyobb, jobb teljesítményt. Mivel erre van lehetőség. Vannak speciális gyakorlatok, módszerek, amelyek sajnos azonban egyszerűen nem férnek bele abba bizonyos ötven percbe. De ha, mondjuk, lenne rá idő, keret és lenne rá specialista is… Nem lenne jobb inkább ilyesmire fordítani a költségvetésnek eme részét? Így talán az egész oktatásban felmutatott eredmények is jobbak, mindenesetre reálisabbak lennének.

Egyeskő, Nagyhagymás

Nagyhagymás I.

Nagyhagymás II.

Nagyhagymás III.

Prioritás

Áldott, Békés Karácsonyt akartam kívánni, de egyszer csak ordítok és veszekszek, mindenkivel, akivel lehet. Miért? Talán a stressz az oka. A környezet. A szomszéd, a család. A munka vagy a szabadság. Vagy minden, ami történik, vagy megtörténhet. De még nincs vége: ugyanis képzeletben még mindig ott tartok, hogy le kell ülni külön-külön, s mindenkit meggyőzni, hogy nekem van igazam.
Vajon nekem van igazam?
Az történt ugyanis, hogy este, éjfél előtt nem sokkal, szóvá akartam tenni a lentieknél a csend krónikus hiányát. Lemegyek, de az illetékes lakrész ajtaját azonban egy idegen, nem ott lakó nyitja. S amíg a házigazda csemetéje előkerül, folyik a bál: a vita. A vélt végszó nyilván zavarja őket, s nem sokkal ez incidens után erősítést kérnek, hogy feljöjjenek testületileg hozzám, és azon kapom magam, hogy saját lakásom ajtajában –éjnek évadján, egy vadidegen illetővel állok szembe.
A pont mindezek után: az annyira áhított csend, - elhihetitek, csak egy látszat.

Turisztikai potenciál

Szemét-ügy

Túlságosan sok szemetet termelnek az európaiak. A Nápoly mellett tornyosuló szeméthalmok már nemcsak a helyiek számára jelentenek megoldatlan problémát, a hulladék ügye továbbgyűrűzik, s az egész unió szintjén kezdenek kényelmetlenné válni a hasonló jelenségek. Az egész kontinensre kiterjedő hulladék problémája látványosan jelentkezik a közösség azon országaiban, amelyek nem rendelkeznek egy átfogó hulladék újrahasznosítási stratégiával. Így a szemét indul vándorútra, s a nápolyiak mintegy napi 700 t eltakarítandó hulladékát a német hatóságok veszik kézbe, s az Hamburgban, a város három hulladékhamvasztó központjában talál végső nyugalomra, írja az International Herald Tribune.

Számunkra az öröm korai (lenne). Még ha valamelyik kedves szomszédunk, vagy jóakarónk fel is vállalná, hogy keblére öleli a sok piszkunkat, az esélyünket, hogy precíz következetességgel felpakoljuk és postára adjuk felhalmozott lomjainkat, nagyban meghiúsítja az a tény, hogy itt a hulladék nem halomban áll, mint a Vezúv tövében, hanem az szép egyenletességgel szétszórva, hegyen, völgyön, patakmederben gyönyörködteti érzékszerveinket.

Kutyus

Tegnap este mentünk ki a boltba kenyérért, s útközben nézzük, az utcán állnak vagy ketten, tanácskoznak nagyban, s a bokor alatt fekszik egy nagy kutya. Szegény csak feküdt, néha csóválta a farkat, de nem akart mozdulni semerre. Az egyik néző, egy kedves hölgy hívta az állatorvost, de amíg kijött, már azért annyi látszott, hogy olyan nagyon nagy baja nem lehet, mert a lábait tudta mozgatni. Az orvos is megnézte, mondta, hogy a hátát, talán a gerincét üthette meg, úgy nézte, hogy törés nincs. De a probléma az volt, hogy ott, az utcán nem lehetett hagyni, szegény állatnak sem gazdája, sem otthona nem volt. A gyerekek persze rögtön megjelentek a kutya körül, s mondták, hogy ott a környéken már láttak többször is, egy bokorban lakott, de akkor még nem volt semmilyen baja.
Úgyhogy ott álltunk egy jó páran a kutya korul, s nem tudtuk, mi legyen vele. Végül felajánlottam, hogy vigyük fel hozzam. Leterítettünk egy rossz kabátot a földre rátettük a kutyust, betettük mindenestül az állatorvos kocsijának a csomagtartójába, s felvittük haza hozzám. Otthon már egész virgonc lett, sántított erősen, de jól jött-ment a lakásban. Kapott egy pokrócot, hogy azon feküdjön, s pihenjen, egy kicsi vizet. Persze állandóan jött oda hozzánk, ült le, csóválta a farkát és nézett nagy hálás szemekkel. Annyira csendes és barátságos, nagy kutya, egészen olyan, mint egy malamut, csak a feje juhászkutya fej. Nagy bozontos farka van, Katinak az tetszett a legjobban, ahogy csóválta.
Most épp felhívott a tegnapi hölgy, aki hívta az állatorvost, érdeklődött, mi van a kutyussal. Mondtam neki, mennyire jól viselkedett az éjszaka, csak az a probléma, hogy reggel eljöttem a munkába, s otthon kellett hagyni egyedül. A hölgy megszervezte, hogy majd délután vigyük még el egyszer az orvoshoz egy alaposabb vizsgalatra, remélem nem derül ki semmi komolyabb....
Aztán ilyenkor persze az ember állandóan gondolkozik, mit tehet, s mindinkább úgy néz ki, ha nem kerül meg a gazdája, be fogjuk fogadni, s ott fog lakni nálunk.

délután

Katique

Zöld-ügy

Azon túl, hogy a nukleáris hulladék tárolása nemcsak fizikailag megoldatlan, hanem annak hatását még egyelőre nem ismerjük, lényeges szemügyre venni alaposabban ezeknek a költségeit. Mármost hogyha ezt a fogyasztó zsebéből finanszírozza meg az állam, akkor baromi jó: kifizetem az egész biztonságtechnikai sz..rt, és vagy beteg leszek, vagy nem.
Amúgy, megfordítva az egészet, számomra azért is buta szerkezet a nukleáris erőmű, mert hihetetlenül érzékeny. Az energia termelése egy pontban koncentrálódik, meghibásodás, technikai zavar miatt ilyen esetben komoly kieséssel, vagy a hatások halmozódásával kell számolni.
De az energiaszektor mindig is egy stratégiai ágazata marad a gazdaságban. Ennek szétforgácsolására egyszerűen egyik felelős kormányzat sem vállalkozik, ha csak nem akar öngyilkosságot elkövetni. Itt sem lehet azt mondani, hogy kisebb, helyi érdekek döntenek, hanem ez is marad egy országos, centralizált ágazat továbbra is, amellyel az alternatív energiatermelők képtelenek lennének a jelenlegi helyzetben korrektül versenyezni. A többnyire támogatásokból tengődő helyi energiaszolgáltatók olyan verseny feltételeihez igazodnak, amelyek alapvetően állnak távol tőlük: nem a mennyiségre figyelnek, hanem az ésszerű fogyasztást elégítik ki. Ennél fogva egy bizonyos ponton túl nem termelnek többletet, azaz nem terjeszthető ki a fogyasztói réteg. Másrészt az alternatív energia kisebb termelőegységei valamilyen szinten egymást egészítik ki, mondhatni versenyben állnak egymással: ha egy adott helyen a szélenergia használható leginkább, az csupán az év, vagy egy időszakra jellemző, s bármikor úgymond versenyt jelenthet egy másik forrás, pl. a geotermikus, vagy a napenergia. Így ezek egymást kiegészítve, akár egymással versenyezve sokkal korrektebb árakat jelentenek a fogyasztóknak is.
Eddig azonban a laikusok szájából hallott érvek csupán arra voltak hasznosak, hogy egyszerűen lejáratták, nevetségessé tették azoknak az embereknek a munkáját, akik a szakmai meggyőződésük, kutatásuk eredményei szerint valóban fenntarthatatlannak, egészségtelennek látták, többek között, az energiatermelő pontok ilyen fokú koncentrálását. Vizsgálatuk eredményeit elfogadom, egyrészt mert tudom, hogy a kutatások ilyen jellegű értelmezése valóban a hosszútávon működő folyamatok hatásait vizsgálja, s bár nem egyedülálló a bolygó történetében az élhető környezet különböző faktorainak gyors megváltozása, ezeknek hatása most azonban nemcsak halmozottabban fognak jelentkezni, hanem, az úgymond érintett réteg számbeli nagysága folytán, sokkal brutálisabb is lesz. Másrészt, fontosnak tartom azt, hogy egy adott embercsoport, egy közösség eldönthesse mennyi energiát (eszközt, fogyasztási cikket) termeljen, hogy ezek arányban legyenek az illető térség nyújtotta lehetőségekkel. De ha valóban meg szeretné választani akár az egyén, akár egy kisebb közösség életterének kihasználásának módját mindenképpen többet kell tennie, mint elfogadni egy érvrendszert, egy elméletet. A látható környezetünkön túlnyúló összefüggések vizsgálatából származó következtetések igazából akkor válnak veszélyesekké számunkra, mindenki számára, ha a felmerülő alternatívák terheit nem magunk vállaljuk fel. A közösséget ostorozó szlogenek kifulladása után ugyanis pont ott leszünk, ahol most is: külön-külön vonogatjuk a vállunkat, s bízunk abban, hogy lesz majd valaki, akire rá lehet kenni az egészet.