Sztrájk

Interjú magamban, amikor megálltunk Madéfalván.
A nénike: - Nem mondta a kalauz? Sztrájk.
Szállingózik ki a nép az út szélére. Egyszer halljuk a mozdony felpörgő hangját.
Tanácstalanok vagyunk: egyesek futnak vissza.
S a vasutasok az árnyékból röhögnek.
:O

A hangosbemondó legfeljebb csak bennem mondja: - Szívás.
Pedig vártam volna egy tájékoztatást, vagy netán a társaság bocsánatkérését. A késésért és a kellemetlenségért.
Ehelyett szívatnak.
Az állam őket, ők minket. A fizetésükért, az elbocsátások ellen mozdult meg a társaság, amelynek a szolgáltatása köztudottan alacsony színvonalú: kosz, bűz, arrogancia. Felhívták a figyelmünket arra, hogy a társaság vezetése eddig még nem tudott kinevelni egy olyan alkalmazotti gárdát, amelyik ilyen esetben is normálisan állja meg a helyét. S ha stratégiájukról kérdezném a vezetőket: húsz év alatt kikristályosodott sablondumák. Poros szavak.
Szívás.

Objektív és szubjektív.


Az elme működésének biofizikáját, biokémiáját meg lehet ismerni, mindkét tudományterület rendelkezik a megfelelő fogalmakkal, ahhoz hogy különböző jelenségeket leírjanak. A gondolkodás pszichológiájának értelmezése már nem annyira egyértelmű. Annak örökölt vagy tanult elemeit sem lehet egyszerűen elválasztani, hatásmechanizmusukat külön-külön tanulmányozásra körülhatárolni. Az elme tanulmányozása kénytelen nélkülözni a létező szakszavakat.
A szubjektív megfigyelések szerint az elmének nyilvánított ego egy keveréke az érzékszerveken beáradó információnak, és az azokat feldolgozó, többnyire megtanult kategóriarendszereknek. Ez egy kompakt kép, melyet a tudatalattiból, az ösztönök és az indulatok szintjéről származó energiák festenek át, határoznak meg. Az energia áramlása nem egyirányú, a hatás a külvilág és a belső között nyilván kölcsönös. Eddig minden egyértelmű.
Azonban az elme működésének tanulmányozása és megismerése után felmerül egy belső, sokkal egyetemesebb energia létének feltételezése, a prana. Apriori elfogadva ezt, mint az én-tudatnak a forrását, el lehet kezdeni foglalkozni az emberi egyén elméjének tanulmányozásával, a feltámadó gondolatok keletkezésével, azok származásával. Mint egy illúziónak nyilvánítva, önmagukban nem is számítanának, ha valójában nem határoznák meg valamilyen szinten az emberi lét egy bizonyos formáját. Az elme alapvetően egy csapongó, állandóan változó egysége a létnek, amit a legalsóbb szinten különböző kategóriarendszerek elsajátításával lehet leszabályozni. Ez a folyamat minél erősebb, a későbbiekben annál inkább egyértelmű lesz az illető egyén helye és pozíciója.
Az elme fegyelmezése után lehet könnyen vizsgálni a csapongó gondolatok eredetét, s azok közül, magasabb kritériumok szerint kiszűrni a lehető legracionálisabbakat, megtisztítani az elmét. A tiszta tudat erejével válik közömbössé majd a világ és az elme, s nyílik meg arra a lehetőség, hogy függetlenné váljon az ember mindentől, ami nem állandó.
Az elmének az uralására szolgáló módszereket mindig a meghatározott sorrendben lehet alkalmazni. A nagyon erős gyakorlatokat nemcsak fölösleges egy alsóbb szinten alkalmazni, hanem előnytelen is olyan szempontból, hogy az esetleg még fegyelmezetlen elme természete is sokkal erősebb lesz, a gyakorlatok által.