Prioritás



Áldott, Békés Karácsonyt akartam kívánni, de egyszer csak ordítok és veszekszek, mindenkivel, akivel lehet. Miért? Talán a stressz az oka. A környezet. A szomszéd, a család. A munka vagy a szabadság. Vagy minden, ami történik, vagy megtörténhet. De még nincs vége: ugyanis képzeletben még mindig ott tartok, hogy le kell ülni külön-külön, s mindenkit meggyőzni, hogy nekem van igazam.
Vajon nekem van igazam?
Az történt ugyanis, hogy este, éjfél előtt nem sokkal, szóvá akartam tenni a lentieknél a csend krónikus hiányát. Lemegyek, de az illetékes lakrész ajtaját azonban egy idegen, nem ott lakó nyitja. S amíg a házigazda csemetéje előkerül, folyik a bál: a vita. A vélt végszó nyilván zavarja őket, s nem sokkal ez incidens után erősítést kérnek, hogy feljöjjenek testületileg hozzám, és azon kapom magam, hogy saját lakásom ajtajában –éjnek évadján, egy vadidegen illetővel állok szembe.
A pont mindezek után: az annyira áhított csend, - elhihetitek, csak egy látszat.

Nincsenek megjegyzések:

Objektív és szubjektív.


Az elme működésének biofizikáját, biokémiáját meg lehet ismerni, mindkét tudományterület rendelkezik a megfelelő fogalmakkal, ahhoz hogy különböző jelenségeket leírjanak. A gondolkodás pszichológiájának értelmezése már nem annyira egyértelmű. Annak örökölt vagy tanult elemeit sem lehet egyszerűen elválasztani, hatásmechanizmusukat külön-külön tanulmányozásra körülhatárolni. Az elme tanulmányozása kénytelen nélkülözni a létező szakszavakat.
A szubjektív megfigyelések szerint az elmének nyilvánított ego egy keveréke az érzékszerveken beáradó információnak, és az azokat feldolgozó, többnyire megtanult kategóriarendszereknek. Ez egy kompakt kép, melyet a tudatalattiból, az ösztönök és az indulatok szintjéről származó energiák festenek át, határoznak meg. Az energia áramlása nem egyirányú, a hatás a külvilág és a belső között nyilván kölcsönös. Eddig minden egyértelmű.
Azonban az elme működésének tanulmányozása és megismerése után felmerül egy belső, sokkal egyetemesebb energia létének feltételezése, a prana. Apriori elfogadva ezt, mint az én-tudatnak a forrását, el lehet kezdeni foglalkozni az emberi egyén elméjének tanulmányozásával, a feltámadó gondolatok keletkezésével, azok származásával. Mint egy illúziónak nyilvánítva, önmagukban nem is számítanának, ha valójában nem határoznák meg valamilyen szinten az emberi lét egy bizonyos formáját. Az elme alapvetően egy csapongó, állandóan változó egysége a létnek, amit a legalsóbb szinten különböző kategóriarendszerek elsajátításával lehet leszabályozni. Ez a folyamat minél erősebb, a későbbiekben annál inkább egyértelmű lesz az illető egyén helye és pozíciója.
Az elme fegyelmezése után lehet könnyen vizsgálni a csapongó gondolatok eredetét, s azok közül, magasabb kritériumok szerint kiszűrni a lehető legracionálisabbakat, megtisztítani az elmét. A tiszta tudat erejével válik közömbössé majd a világ és az elme, s nyílik meg arra a lehetőség, hogy függetlenné váljon az ember mindentől, ami nem állandó.
Az elmének az uralására szolgáló módszereket mindig a meghatározott sorrendben lehet alkalmazni. A nagyon erős gyakorlatokat nemcsak fölösleges egy alsóbb szinten alkalmazni, hanem előnytelen is olyan szempontból, hogy az esetleg még fegyelmezetlen elme természete is sokkal erősebb lesz, a gyakorlatok által.