Szemét-ügy

Túlságosan sok szemetet termelnek az európaiak. A Nápoly mellett tornyosuló szeméthalmok már nemcsak a helyiek számára jelentenek megoldatlan problémát, a hulladék ügye továbbgyűrűzik, s az egész unió szintjén kezdenek kényelmetlenné válni a hasonló jelenségek. Az egész kontinensre kiterjedő hulladék problémája látványosan jelentkezik a közösség azon országaiban, amelyek nem rendelkeznek egy átfogó hulladék újrahasznosítási stratégiával. Így a szemét indul vándorútra, s a nápolyiak mintegy napi 700 t eltakarítandó hulladékát a német hatóságok veszik kézbe, s az Hamburgban, a város három hulladékhamvasztó központjában talál végső nyugalomra, írja az International Herald Tribune.

Számunkra az öröm korai (lenne). Még ha valamelyik kedves szomszédunk, vagy jóakarónk fel is vállalná, hogy keblére öleli a sok piszkunkat, az esélyünket, hogy precíz következetességgel felpakoljuk és postára adjuk felhalmozott lomjainkat, nagyban meghiúsítja az a tény, hogy itt a hulladék nem halomban áll, mint a Vezúv tövében, hanem az szép egyenletességgel szétszórva, hegyen, völgyön, patakmederben gyönyörködteti érzékszerveinket.

Nincsenek megjegyzések:

Objektív és szubjektív.


Az elme működésének biofizikáját, biokémiáját meg lehet ismerni, mindkét tudományterület rendelkezik a megfelelő fogalmakkal, ahhoz hogy különböző jelenségeket leírjanak. A gondolkodás pszichológiájának értelmezése már nem annyira egyértelmű. Annak örökölt vagy tanult elemeit sem lehet egyszerűen elválasztani, hatásmechanizmusukat külön-külön tanulmányozásra körülhatárolni. Az elme tanulmányozása kénytelen nélkülözni a létező szakszavakat.
A szubjektív megfigyelések szerint az elmének nyilvánított ego egy keveréke az érzékszerveken beáradó információnak, és az azokat feldolgozó, többnyire megtanult kategóriarendszereknek. Ez egy kompakt kép, melyet a tudatalattiból, az ösztönök és az indulatok szintjéről származó energiák festenek át, határoznak meg. Az energia áramlása nem egyirányú, a hatás a külvilág és a belső között nyilván kölcsönös. Eddig minden egyértelmű.
Azonban az elme működésének tanulmányozása és megismerése után felmerül egy belső, sokkal egyetemesebb energia létének feltételezése, a prana. Apriori elfogadva ezt, mint az én-tudatnak a forrását, el lehet kezdeni foglalkozni az emberi egyén elméjének tanulmányozásával, a feltámadó gondolatok keletkezésével, azok származásával. Mint egy illúziónak nyilvánítva, önmagukban nem is számítanának, ha valójában nem határoznák meg valamilyen szinten az emberi lét egy bizonyos formáját. Az elme alapvetően egy csapongó, állandóan változó egysége a létnek, amit a legalsóbb szinten különböző kategóriarendszerek elsajátításával lehet leszabályozni. Ez a folyamat minél erősebb, a későbbiekben annál inkább egyértelmű lesz az illető egyén helye és pozíciója.
Az elme fegyelmezése után lehet könnyen vizsgálni a csapongó gondolatok eredetét, s azok közül, magasabb kritériumok szerint kiszűrni a lehető legracionálisabbakat, megtisztítani az elmét. A tiszta tudat erejével válik közömbössé majd a világ és az elme, s nyílik meg arra a lehetőség, hogy függetlenné váljon az ember mindentől, ami nem állandó.
Az elmének az uralására szolgáló módszereket mindig a meghatározott sorrendben lehet alkalmazni. A nagyon erős gyakorlatokat nemcsak fölösleges egy alsóbb szinten alkalmazni, hanem előnytelen is olyan szempontból, hogy az esetleg még fegyelmezetlen elme természete is sokkal erősebb lesz, a gyakorlatok által.