Zöld-ügy

Azon túl, hogy a nukleáris hulladék tárolása nemcsak fizikailag megoldatlan, hanem annak hatását még egyelőre nem ismerjük, lényeges szemügyre venni alaposabban ezeknek a költségeit. Mármost hogyha ezt a fogyasztó zsebéből finanszírozza meg az állam, akkor baromi jó: kifizetem az egész biztonságtechnikai sz..rt, és vagy beteg leszek, vagy nem.
Amúgy, megfordítva az egészet, számomra azért is buta szerkezet a nukleáris erőmű, mert hihetetlenül érzékeny. Az energia termelése egy pontban koncentrálódik, meghibásodás, technikai zavar miatt ilyen esetben komoly kieséssel, vagy a hatások halmozódásával kell számolni.
De az energiaszektor mindig is egy stratégiai ágazata marad a gazdaságban. Ennek szétforgácsolására egyszerűen egyik felelős kormányzat sem vállalkozik, ha csak nem akar öngyilkosságot elkövetni. Itt sem lehet azt mondani, hogy kisebb, helyi érdekek döntenek, hanem ez is marad egy országos, centralizált ágazat továbbra is, amellyel az alternatív energiatermelők képtelenek lennének a jelenlegi helyzetben korrektül versenyezni. A többnyire támogatásokból tengődő helyi energiaszolgáltatók olyan verseny feltételeihez igazodnak, amelyek alapvetően állnak távol tőlük: nem a mennyiségre figyelnek, hanem az ésszerű fogyasztást elégítik ki. Ennél fogva egy bizonyos ponton túl nem termelnek többletet, azaz nem terjeszthető ki a fogyasztói réteg. Másrészt az alternatív energia kisebb termelőegységei valamilyen szinten egymást egészítik ki, mondhatni versenyben állnak egymással: ha egy adott helyen a szélenergia használható leginkább, az csupán az év, vagy egy időszakra jellemző, s bármikor úgymond versenyt jelenthet egy másik forrás, pl. a geotermikus, vagy a napenergia. Így ezek egymást kiegészítve, akár egymással versenyezve sokkal korrektebb árakat jelentenek a fogyasztóknak is.
Eddig azonban a laikusok szájából hallott érvek csupán arra voltak hasznosak, hogy egyszerűen lejáratták, nevetségessé tették azoknak az embereknek a munkáját, akik a szakmai meggyőződésük, kutatásuk eredményei szerint valóban fenntarthatatlannak, egészségtelennek látták, többek között, az energiatermelő pontok ilyen fokú koncentrálását. Vizsgálatuk eredményeit elfogadom, egyrészt mert tudom, hogy a kutatások ilyen jellegű értelmezése valóban a hosszútávon működő folyamatok hatásait vizsgálja, s bár nem egyedülálló a bolygó történetében az élhető környezet különböző faktorainak gyors megváltozása, ezeknek hatása most azonban nemcsak halmozottabban fognak jelentkezni, hanem, az úgymond érintett réteg számbeli nagysága folytán, sokkal brutálisabb is lesz. Másrészt, fontosnak tartom azt, hogy egy adott embercsoport, egy közösség eldönthesse mennyi energiát (eszközt, fogyasztási cikket) termeljen, hogy ezek arányban legyenek az illető térség nyújtotta lehetőségekkel. De ha valóban meg szeretné választani akár az egyén, akár egy kisebb közösség életterének kihasználásának módját mindenképpen többet kell tennie, mint elfogadni egy érvrendszert, egy elméletet. A látható környezetünkön túlnyúló összefüggések vizsgálatából származó következtetések igazából akkor válnak veszélyesekké számunkra, mindenki számára, ha a felmerülő alternatívák terheit nem magunk vállaljuk fel. A közösséget ostorozó szlogenek kifulladása után ugyanis pont ott leszünk, ahol most is: külön-külön vonogatjuk a vállunkat, s bízunk abban, hogy lesz majd valaki, akire rá lehet kenni az egészet.

Nincsenek megjegyzések:

Objektív és szubjektív.


Az elme működésének biofizikáját, biokémiáját meg lehet ismerni, mindkét tudományterület rendelkezik a megfelelő fogalmakkal, ahhoz hogy különböző jelenségeket leírjanak. A gondolkodás pszichológiájának értelmezése már nem annyira egyértelmű. Annak örökölt vagy tanult elemeit sem lehet egyszerűen elválasztani, hatásmechanizmusukat külön-külön tanulmányozásra körülhatárolni. Az elme tanulmányozása kénytelen nélkülözni a létező szakszavakat.
A szubjektív megfigyelések szerint az elmének nyilvánított ego egy keveréke az érzékszerveken beáradó információnak, és az azokat feldolgozó, többnyire megtanult kategóriarendszereknek. Ez egy kompakt kép, melyet a tudatalattiból, az ösztönök és az indulatok szintjéről származó energiák festenek át, határoznak meg. Az energia áramlása nem egyirányú, a hatás a külvilág és a belső között nyilván kölcsönös. Eddig minden egyértelmű.
Azonban az elme működésének tanulmányozása és megismerése után felmerül egy belső, sokkal egyetemesebb energia létének feltételezése, a prana. Apriori elfogadva ezt, mint az én-tudatnak a forrását, el lehet kezdeni foglalkozni az emberi egyén elméjének tanulmányozásával, a feltámadó gondolatok keletkezésével, azok származásával. Mint egy illúziónak nyilvánítva, önmagukban nem is számítanának, ha valójában nem határoznák meg valamilyen szinten az emberi lét egy bizonyos formáját. Az elme alapvetően egy csapongó, állandóan változó egysége a létnek, amit a legalsóbb szinten különböző kategóriarendszerek elsajátításával lehet leszabályozni. Ez a folyamat minél erősebb, a későbbiekben annál inkább egyértelmű lesz az illető egyén helye és pozíciója.
Az elme fegyelmezése után lehet könnyen vizsgálni a csapongó gondolatok eredetét, s azok közül, magasabb kritériumok szerint kiszűrni a lehető legracionálisabbakat, megtisztítani az elmét. A tiszta tudat erejével válik közömbössé majd a világ és az elme, s nyílik meg arra a lehetőség, hogy függetlenné váljon az ember mindentől, ami nem állandó.
Az elmének az uralására szolgáló módszereket mindig a meghatározott sorrendben lehet alkalmazni. A nagyon erős gyakorlatokat nemcsak fölösleges egy alsóbb szinten alkalmazni, hanem előnytelen is olyan szempontból, hogy az esetleg még fegyelmezetlen elme természete is sokkal erősebb lesz, a gyakorlatok által.