Azon túl, hogy a nukleáris hulladék tárolása nemcsak fizikailag megoldatlan, hanem annak hatását még egyelőre nem ismerjük, lényeges szemügyre venni alaposabban ezeknek a költségeit. Mármost hogyha ezt a fogyasztó zsebéből finanszírozza meg az állam, akkor baromi jó: kifizetem az egész biztonságtechnikai sz..rt, és vagy beteg leszek, vagy nem.
Amúgy, megfordítva az egészet, számomra azért is buta szerkezet a nukleáris erőmű, mert hihetetlenül érzékeny. Az energia termelése egy pontban koncentrálódik, meghibásodás, technikai zavar miatt ilyen esetben komoly kieséssel, vagy a hatások halmozódásával kell számolni.
De az energiaszektor mindig is egy stratégiai ágazata marad a gazdaságban. Ennek szétforgácsolására egyszerűen egyik felelős kormányzat sem vállalkozik, ha csak nem akar öngyilkosságot elkövetni. Itt sem lehet azt mondani, hogy kisebb, helyi érdekek döntenek, hanem ez is marad egy országos, centralizált ágazat továbbra is, amellyel az alternatív energiatermelők képtelenek lennének a jelenlegi helyzetben korrektül versenyezni. A többnyire támogatásokból tengődő helyi energiaszolgáltatók olyan verseny feltételeihez igazodnak, amelyek alapvetően állnak távol tőlük: nem a mennyiségre figyelnek, hanem az ésszerű fogyasztást elégítik ki. Ennél fogva egy bizonyos ponton túl nem termelnek többletet, azaz nem terjeszthető ki a fogyasztói réteg. Másrészt az alternatív energia kisebb termelőegységei valamilyen szinten egymást egészítik ki, mondhatni versenyben állnak egymással: ha egy adott helyen a szélenergia használható leginkább, az csupán az év, vagy egy időszakra jellemző, s bármikor úgymond versenyt jelenthet egy másik forrás, pl. a geotermikus, vagy a napenergia. Így ezek egymást kiegészítve, akár egymással versenyezve sokkal korrektebb árakat jelentenek a fogyasztóknak is.
Eddig azonban a laikusok szájából hallott érvek csupán arra voltak hasznosak, hogy egyszerűen lejáratták, nevetségessé tették azoknak az embereknek a munkáját, akik a szakmai meggyőződésük, kutatásuk eredményei szerint valóban fenntarthatatlannak, egészségtelennek látták, többek között, az energiatermelő pontok ilyen fokú koncentrálását. Vizsgálatuk eredményeit elfogadom, egyrészt mert tudom, hogy a kutatások ilyen jellegű értelmezése valóban a hosszútávon működő folyamatok hatásait vizsgálja, s bár nem egyedülálló a bolygó történetében az élhető környezet különböző faktorainak gyors megváltozása, ezeknek hatása most azonban nemcsak halmozottabban fognak jelentkezni, hanem, az úgymond érintett réteg számbeli nagysága folytán, sokkal brutálisabb is lesz. Másrészt, fontosnak tartom azt, hogy egy adott embercsoport, egy közösség eldönthesse mennyi energiát (eszközt, fogyasztási cikket) termeljen, hogy ezek arányban legyenek az illető térség nyújtotta lehetőségekkel. De ha valóban meg szeretné választani akár az egyén, akár egy kisebb közösség életterének kihasználásának módját mindenképpen többet kell tennie, mint elfogadni egy érvrendszert, egy elméletet. A látható környezetünkön túlnyúló összefüggések vizsgálatából származó következtetések igazából akkor válnak veszélyesekké számunkra, mindenki számára, ha a felmerülő alternatívák terheit nem magunk vállaljuk fel. A közösséget ostorozó szlogenek kifulladása után ugyanis pont ott leszünk, ahol most is: külön-külön vonogatjuk a vállunkat, s bízunk abban, hogy lesz majd valaki, akire rá lehet kenni az egészet.
Amúgy, megfordítva az egészet, számomra azért is buta szerkezet a nukleáris erőmű, mert hihetetlenül érzékeny. Az energia termelése egy pontban koncentrálódik, meghibásodás, technikai zavar miatt ilyen esetben komoly kieséssel, vagy a hatások halmozódásával kell számolni.
De az energiaszektor mindig is egy stratégiai ágazata marad a gazdaságban. Ennek szétforgácsolására egyszerűen egyik felelős kormányzat sem vállalkozik, ha csak nem akar öngyilkosságot elkövetni. Itt sem lehet azt mondani, hogy kisebb, helyi érdekek döntenek, hanem ez is marad egy országos, centralizált ágazat továbbra is, amellyel az alternatív energiatermelők képtelenek lennének a jelenlegi helyzetben korrektül versenyezni. A többnyire támogatásokból tengődő helyi energiaszolgáltatók olyan verseny feltételeihez igazodnak, amelyek alapvetően állnak távol tőlük: nem a mennyiségre figyelnek, hanem az ésszerű fogyasztást elégítik ki. Ennél fogva egy bizonyos ponton túl nem termelnek többletet, azaz nem terjeszthető ki a fogyasztói réteg. Másrészt az alternatív energia kisebb termelőegységei valamilyen szinten egymást egészítik ki, mondhatni versenyben állnak egymással: ha egy adott helyen a szélenergia használható leginkább, az csupán az év, vagy egy időszakra jellemző, s bármikor úgymond versenyt jelenthet egy másik forrás, pl. a geotermikus, vagy a napenergia. Így ezek egymást kiegészítve, akár egymással versenyezve sokkal korrektebb árakat jelentenek a fogyasztóknak is.
Eddig azonban a laikusok szájából hallott érvek csupán arra voltak hasznosak, hogy egyszerűen lejáratták, nevetségessé tették azoknak az embereknek a munkáját, akik a szakmai meggyőződésük, kutatásuk eredményei szerint valóban fenntarthatatlannak, egészségtelennek látták, többek között, az energiatermelő pontok ilyen fokú koncentrálását. Vizsgálatuk eredményeit elfogadom, egyrészt mert tudom, hogy a kutatások ilyen jellegű értelmezése valóban a hosszútávon működő folyamatok hatásait vizsgálja, s bár nem egyedülálló a bolygó történetében az élhető környezet különböző faktorainak gyors megváltozása, ezeknek hatása most azonban nemcsak halmozottabban fognak jelentkezni, hanem, az úgymond érintett réteg számbeli nagysága folytán, sokkal brutálisabb is lesz. Másrészt, fontosnak tartom azt, hogy egy adott embercsoport, egy közösség eldönthesse mennyi energiát (eszközt, fogyasztási cikket) termeljen, hogy ezek arányban legyenek az illető térség nyújtotta lehetőségekkel. De ha valóban meg szeretné választani akár az egyén, akár egy kisebb közösség életterének kihasználásának módját mindenképpen többet kell tennie, mint elfogadni egy érvrendszert, egy elméletet. A látható környezetünkön túlnyúló összefüggések vizsgálatából származó következtetések igazából akkor válnak veszélyesekké számunkra, mindenki számára, ha a felmerülő alternatívák terheit nem magunk vállaljuk fel. A közösséget ostorozó szlogenek kifulladása után ugyanis pont ott leszünk, ahol most is: külön-külön vonogatjuk a vállunkat, s bízunk abban, hogy lesz majd valaki, akire rá lehet kenni az egészet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése